írta Dobai András Cst
Mikor Európában még alighogy sikerült betölteni a Nagy Károly hagyta űrt, és északon a vikingek rajtaütéseitől rettegtek, addig a Nyugat keleti végében, a Kárpátok koszorújában csakis egy eseményre figyelt mindenki. Az évszázad pere: Árpád kontra Szvatopluk, ami több mint ezer évre meghatározta e maroknyi ország sorsát. Bár mindkét fél erős bizonyítékokkal érkezett, az igazság kristálytiszta volt. Szvatopluk trükkjei a bíróság megtévesztésére és az országért cserébe adott fehér ló kolbászban való elrejtésére sikertelenek voltak. Így hát az ítélet Árpád javára született, és a szlávoknak át kellett adniuk a Kárpát-medencét a magyaroknak. Ám a magyarok kalandjai ezzel éppen csak elkezdődtek, hiszen a következő cirka száz évben az ő prédájuk volt Európa a Rajnától a Boszporuszig, az Alpok lábától Bizánc kapujáig. Kalandozásaikat mondákban őrizte meg a történelem. Így maradt fenn Botond, aki több dimenzióban is legyőzte a görög óriást, vagy Heribáld, a Szent galleni szerzetes, akiben a magyarokkal való mulatás mély nyomokat hagyott. Illetve ki ne emlékezne a híres Pozsonyi csatára, ami vízen, földön és még éjszaka is „számos küzdelmet” hozott a magyarok új országába.
2025 június 28. és július 5. között együtt táborozott a 28. sz. Kölcsey Ferenc, a 23. sz. Szent László és a 37. sz. Szent Margit cserkészcsapat Ottawából és Montreálból. A tábor helyszíne az Awakamenj Mino táborhely volt Ottawától északra, a québeci oldalon, mely már többször adott otthont a 3 csapat táborainak. Az táborhely idén különösen szép volt, hisz a cserkészek közvetlenül a tóparton tudták felépíteni a körleteiket, és így nem volt hiány vízi programokból sem. A táborban összesen 44-en vettek részt, kiscserkészektől a vándor korosztályig. A tapasztalt vezetői gárda és a szülői segítség biztosította, hogy a gyerekeknek élménydús és gondatlan tábora legyen, az olyan logisztikai nehézségek ellenére is, mint hogy nem volt folyó víz, és az ivóvizet is palackokban tudta csak biztosítani a táborhely.
A tábor első pár napja a körletek felépítésével, a cserkésztudás felfrissítésével és egymás megismerésével telt. Ez idő alatt hallottak a frissen „hont foglalt” magyarok a többi törzs kalandozásairól, olyan legendás karakterek megelevenítésén keresztül, mint Árpád, Szvatopluk vagy Botond. A tábor második napján az Ottawai Katolikus Közösség lelkipásztora, Matthew atya meglátogatta tábort, így volt alkalmunk szentmisén is részt venni. Rajta kívül még kiemelt vendég volt Kontra Tamás bá, a Kelet-kanadai körzet parancsnoka, aki szintén részt vett a táborunkban pár napra.
Július elsején meghívást kaptunk a központtól, hogy közös tábortűzzel ünnepeljük a Kanada Napot a többi ott táborozó québeci cserkészcsapattal. Bár nem mindig volt egyszerű az olyan fogalmak lefordítása franciára, mint a „zubbony” vagy a „töklepény”, azért sikerült átadni a magyar tábortüzek hangulatát, és mi is sokat tanultunk a francia-kanadai csapatok énekeiről, és a francia gyerekek étkezési szokásairól. Az aznap sütött kürtőskalácsainkból azonban sajnos nem jutott már nekik.
Több ízben is összemérték fizikai erejüket a cserkészek, legyen szó akadálypályáról, kenu versenyről vagy szkanderről. Ezek a kihívások felkészítették őket a saját kalandozásukra, ami alatt minden cserkész korú őrs portyára indult, néhányan vízen is (miután nagy nehezen megtalálták a kenuikat) és az idősebbek kívül is aludtak a tábor területén. Viszont nem sokáig tudtak önfeledten kalandozni, mivel másnap hír érkezett a táborba, hogy a német sereg támadásra készül a magyarok ellen Pozsonynál. Az ellenséget először vízen, majd a szárazföldön is sikeresen visszaverték, számháború formájában, és végül éjjel is csatát kellett vívniuk világító számokkal. Az őrsök kalandjaikat saját mondákkal örökítették meg, melyeket az utolsó tábortűz során adtak elő.
A kiscserkészek gyönyörű tárgyakat készítettek a levél lenyomatos terítőtől a keresztszemes kendőkön át a kis tutajokig, és ők se maradtak ki a remek vízi programokból. Emellett amikor csak lehetett együtt voltak a nagyokkal, akik jó példát mutattak nekik.
A tábor vége keserédes volt, hisz bár a körletek bontása mindig szomorú, volt ok ünneplésre is, mivel 5 cserkészünket vándorcserkésszé avattunk a tábor utolsó estéjén. Nincs okunk kételkedni, hogy a nyakukba tett szürke nyakkendő ösztönözni fogja majd őket a cserkész értékek képviseletére a felnőtt életben. De nem csak ők lettek elismerve, díjat kaptak a kiemelkedő tagok és őrsvezetők is, valamint a legjobb őrs érme is át lett adva a Csodaszarvas őrsnek.
Egy nagyon sikeres táboron vagyunk túl tehát, ami minden bizonnyal mély élményeket hagyott a cserkészekben, a vezetőknek pedig felidézte a régi cserkésztáborok hangulatát. Reményünk az, hogy ez az élmény lendületet ad majd mindhárom csapatnak a következő cserkészévre, és hogy jövőre ismét együtt táborozhatunk majd