Winnipeg – Bakonyi Anna
A winnipegi Magyar Házban közösen emlékeztünk meg március 15. évfordulójáról. A programot egy rövid műsorral kezdtük, melynek keretein belül, élő hegedűszó mellett énekeltük el a kanadai és a magyar Himnuszt. Megemlékeztünk az 1848-ban történt eseményekről. A műsort, a jelenleg is magyarul tanuló gyermekek és felnőttek, közösen adták elő. A napot egy rendkívül finom vacsorával zártuk. Zöldborsólevest, csirkepaprikást és almás rétest szolgáltunk fel a vendégeknek.
A Kapisztrán Táncegyüttes március 17-én emlékezett meg az 1848-49-ben történt eseményekről. A programot szentmisével indítottuk, melynek keretein belül megemlékeztünk a szabadságharcról, valamint a magyar Himnusz is elhangzott. Ezt követően rövid angol és magyar nyelvű műsorral folytattuk a délutánt.
A közösség tagjai hatalmas szeretettel több napon át készület a 3 fogásos ünnepi ebédre, amely húsleves, rántott hús és málnatorta volt. Minden erőfeszítés megérte, hiszen az ételek íze pontosan olyan volt, mintha Magyarországon készítették volna őket. Nagyon jó érzés volt hosszú hónapok után újra ennyire finom magyar ételeket enni. Az eseményen idősek, fiatalok és gyermekek egyaránt nagy számban vettek részt. Öröm volt látni, hogy a megemlékezés minden korosztály számára egyaránt fontos.
Windsor – Fegyveres-Fiskál Regő
Egy magyar ember se tudná elképzelni az évet a szokásos március 15-ei forradalmi műsor nélkül. Természetesen itt Windsorban sem hagytuk magyar közösségünket program nélkül eme nemes esemény alkalmából, így méltó megemlékezéssel készültünk a 1848-as forradalom megünneplésére.
Az idei évben a szokásos versek és múltat felidéző szövegek olvasása helyet egy egyedibb és izgalmasabb műsort szerveztünk. Az előkészületek már több mint egy hónapja kezdődtek el a forgatókönyv megírásával. „Forgatókönyv”? Kérdezheti magától ezt egy laikus, azonban mégis szükség volt rá mivel idén egy 45 perces színházi darabbal elevenítettük fel a forradalom eseményeit.
Vancouver – Barna Laura
Március 10-én ünnepi öltözetben gyűlt össze a vancouveri magyar közösség, hogy megemlékezzen az 1848-49-es szabadságharcról. A műsor részeként a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület programigazgatója, illetve Valentovics Péter, konzul mondott beszédet. Ezután a Vancouveri Magyar Színház tagjai Petőfi Sándor Nemzeti Dal, Készülj hazám és Magyar vagyok című verseit szavalták el. A Forrás tánccsoport kalotaszegi táncot adott elő, illetve a 21. számú Apor Vilmos cserkészcsapat tagjai is felléptek egy kisebb, menetelős gyermekműsorral. Egy fonográf felvételen hallhattuk Kossuth Lajos eredeti hangját, illetve elhangzott Damjanich imáját és Batthyányi Ferenc feleségéhez írt búcsúlevelét, illetve pár forradalommal kapcsolatos dalt is, melyek közül a Kossuth Lajos azt üzente című nótát énekelte együtt a leghangosabban a tömeg.
Toronto – Dancs Anna
Mint minden nemzeti ünnepünkön, így idén márciusban is díszünnepet szerveztek a torontói Magyar Házban. A megnyitó beszédek után színes műsor örvendeztette a népes közönséget. A Torontói Arany János Magyar Iskola 1-2. osztályos diákjai a Kossuth Lajos azt üzente… kezdetű magyar népdal előadásával idézték meg a forradalom hangulatát. Lelkes, bátor előadásukat hatalmas tapssal jutalmazta a közönség.
Toronto – Rideg Timea Bettina
Különleges megemlékezésnek lehettünk tanúi a torontói Magyar Házban. Rendkívül színes műsorral tisztelegtünk az egykori hősök emléke előtt. A műsor elején megható köszöntőbeszédeket hallhattunk dr. Fecső Andrástól, a Magyar Ház elnökétől, Igaz Mátétól, a Torontói Magyar Főkonzulátus ügyvivőétől és dr. Vass-Salazar Máriától, az ottawai magyar nagykövet asszonytól. A műsor keretében Mága Zoltán művész úr gyönyörködtette a közönséget hegedűjátékával, Teleki Gergő zongoraművész pedig az Allegro Barbaro előadásával. Mindezek mellett a torontói Kodály Együttes Junior csoportja „Tyukodi táncmulatság” című koreográfiájával teremtett fantasztikus hangulatot. Az apró előadók csoportját szaporították az Arany János Magyar Iskola növendékei, akik lelkes felkészülés után versmondással és énekléssel léptek színpadra. Tovább színesített az előadások sorát Perl Eszter Anna, akitől magyar népi dallamokat hallhatunk citerán, és Schneman Gabriella, aki Tompa Mihály, a Gólyához című versét adta elő. A megemlékezés előtt és után a kedves közönséget friss kávéval és harapnivaló falatkákkal várta a Magyar Ház.
Ottawa – Hajzer Sándor
Az Ottawai Magyar Oskola és a 28.sz. Kölcsey Ferenc cserkészcsapat gyerekei szerepeltek a március 15-i ünnepségen az Ottawai Magyar Házban. Elszavalták a Nemzeti Dalt, majd a Himnuszt énekelték és verseket adtak elő a színpadon. Az előadás végén Finta Bea közös éneklést vezetett le a közönséggel közösen, férje Finta Gábor zongora kíséretére. Én egy Ördöngösfüzesi szóló produkciót mutattam be a színpadon. A műsort követően vacsora várta az ünnepségen résztvevőket.
Nanaimo – Gáspár Roland
Az idei emlékműsor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékezetének tematikájára épült. A mintegy 70 perces előadást különféle videóbejátszások, verses és zenés betétek tették változatosabbá. A program koszorúzással, valamint a nemzeti lobogó és a kanadai zászló kitűzéssel kezdődött. Majd felhangzottak Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János és Juhász Gyula sorai.
A videóbejátszások rövid történeti áttekintést adtak a forradalom és szabadságharc eseményeiről és némiképp új megvilágításba helyezték azokat. A videóösszeállítások által megismerkedhettünk a forradalomhoz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokkal, elsősorban festményekkel, valamint az 1848-as események emlékezetével a magyar filmművészetben. Emellett egy ismeretterjesztő rövidfilm a nők szerepét mutatta be úgy a reformkorban, mint a szabadságharc idején és bukása után.
A közönség számára szerettem volna közelebb hozni a forradalom időszakát. Ezért az egyesület könyvtárának anyagaiból berendeztem egy bemutató sarkot a korszak nagy költőinek és íróinak különleges kiadványaival. Emellett egy emlékfalat is kialakítottam, ahol a Kossuth-címeres lobogó körül a forradalom és szabadságharc kimagasló alakjainak arcképeit tekinthették meg a vendégek. Úgy gondolom, hogy ezek segítségével könnyebb volt a hangolódás a 176 évvel ezelőtti eseményekre.
Montreal – Borgula Benedetta
Március 15-e alkalmából mindenki kokárdát tűzött a Montreáli Magyar Bizottság által rendezett ünnepségén. A Montreáli Magyar iskola diákjai versekkel és egy közös dallal is készültek az előadásra. A montreáli cserkészcsapatok bevonultak a magyar zászlóval majd előadtak egy rendhagyó történelmi játékot, amiben bemutatták mi is történt azon a bizonyos napon, amikor az ifjúság elindult a Pilvax kávéházból. A délután folyamán több előadott dal és az ünneppel kapcsolatos vers is elhangzott.
,,A nagy március nagy
Ifjúságának örökösei,
A szabadságot, amit ők kivívtak,
Nektek kell békében megőrzeni!’’
Bartók Lajos
Kelowna – László Karolina
Az Okanagani Magyar Házban egy rövid műsor keretein belül versmondással és közös énekléssel emlékeztünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Ezt Kovács Nóri magyarországi énekesnő szívmelengető műsora követte. Az estét palacsinta és sütemény evéssel zártuk.
Hamilton – Tifán Sára
A márciusunk fénypontja mi más lenne, mint ünnepélyesen megemlékezni a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, történéseiről? Az akkori szívszorító, de ugyanakkor tiszteletre méltó pillanatokról, március 10-én egy rendhagyó műsor keretén belül nyerhettünk mély visszapillantást. A teljes műsor keret történetét egy modern slam verselés kísérte végig, amelyek közti időt számos színesebbnél színesebb műsorszám és hamiltoni tehetség töltött ki.
Abban az időben született, vagy abba az időbe vissza rándító szavalatok, tárogató dallamok, kiscserkészek huszári dobogása, nagy cserkészek dacos 12 pont kikiáltása, Bartók Béla népi katonadalának hegedűs, kétszólamú feldolgozása, híres költőnk Petőfi Sándor életrajza, a Rozmaring Néptáncegyüttes lázadó, forradalmi tánca és néhány hiteles rövid videó anyag, a Székelyudvarhelyen zajló, minden évben tömeges tiszteletének és ünneplésének betekintésével gazdagodhattak az hamiltoni ünnepségen részt vett vendégek. Hatalmas nagy szeretet, együttműködés és szervezettség keretében fiataljaink, önkénteseink egy bámulatos és emlékezetes március 15-ei ünnepséget hoztak létre. Hála a hamiltoni közösségért!
Edmonton – Fábrik Eszter Dalma
Március 16-án az edmontoni magyar szervezetek közösen emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. A Diaszpóra Tanács Kanadai regionális elnökének meghívására érkezett magyarországi vendégekkel, Pál Norbert kormánybiztossal és Bodnár Gergely projektvezetővel a Szent Imre Katolikus Templom előtt megkoszorúzták a hősök emlékművét.
A megemlékezés a Magyar Házban folytatódott ünnepi műsor keretében. Beszédében hőseinkről megemlékezett Szenthe Anna és Bodnár Gergely. A Szent Imre Magyar Iskola tanulóinak szavalatát hallhattuk, majd pedig a 26. Prohászka Ottokár Cserkész Csapat mutatta be hogyan is zajlottak az 1848. március 15-ei eseményei. Ünnepi beszédet mondott Pál Norbert a Miniszterelnökség kormánybiztosa.
Cambridge, Guelph és Kitchener – Czender Csilla és Sikentánc Szilveszter
A Waterloo-Wellington régió magyar közössége 2024. március 17-én tartott megemlékezést az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. A Kossuth Ház színpadát ezúttal a magyar iskolások apraja-nagyja által készített hatalmas kokárdák és zászlók díszítették. A műsorban közreműködő gyerekek az ünnephez kötődő verseket szavaltak, énekeltek és néptánc bemutatót is tartottak. A Kossuth Táncegyüttes legényei és Asszony csoportja egy az alkalomra készült koreográfiát mutattak be. Az ünnepségen Markocsány Gábor konzul, magyar közösségi diplomata is tiszteletét tette és köszöntötte az ünneplőket.
Calgary – Boldizsár Botond
Calgaryban a nagyszámú résztvevő közönség (250 fővel) tisztelettel emlékezett meg a 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulójára. A színes ünnepi műsor keretein belül fellépett a gyermek valamint a felnőtt tánccsoport is. Több verset hallhattunk és az iskolai csoportok is színvonalas produkciókkal készültek a megemlékezésre. Cserkészeink Kossuth-nótákat énekeltek. Tisztelet a hősöknek!