Skip to content
Kezdőlap » Megrendezték a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett 44. Nyugat Kanadai Néptánc Fesztivált

Megrendezték a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett 44. Nyugat Kanadai Néptánc Fesztivált

Három év után, 2022. október 7-9 között került megrendezésre a vancouveri Csárdás néptánccsoport szervezésében a 44. Nyugat Kanadai Néptánc Fesztivál, ahová Kanada egész területéről és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek táncosok, néptánc kedvelők, hogy hosszú idő után újra együtt énekelhessenek, táncolhassanak régen látott ismerőseikkel, barátaikkal.

Az első két napon különböző korosztályos ének és tánc workshopok zajlottak, melyeket Magyarországról érkező vendégelőadók tartottak, többek között Gémesi Zoltán, Endrődi Anna Sarolta, Kádár Ignác és Fundák-Kaszai Lili. A gyermekek számára kézműves foglalkozás is helyt kapott a programban és a táncosok az esti táncházban meg is mutathatták tánctudásukat. A talpalávalót a Zagyva Banda biztosította, akik egész hétvégén kísérték az eseményt zenéjükkel.

Az utolsó napon, egy teltházas gálaműsorra került sor, ahol a fesztiválon jelen lévő tánccsoportok adták elő évközi munkájuk eredményét. Fellépett a vancouveri Csárdás és Forrás néptánccsoport, a victoriai Búzavirág néptánccsoport, a calgary-i Vadrózsa néptánccsoport, a seattle-i Forgatós néptánccsoport, a winnipegi Kapisztrán néptánccsoport és a reginai Balaton néptánccsoport, akiktől moldvai, mezőségi, vajdaszentiványi, dél-alföldi, gyimesi és mezőkeszüi táncokat láthattunk. A gálaműsort egy közös produkcióval zárták a táncosok, széki táncokat előadva.

A táncelőadást követően a Zagyva Banda adott koncertet Bede Péter kíséretével, valamint Kádár Ignác és Fundák-Kaszai Lili éneklésével.

Ezen a fesztiválon igazán lenyűgöző volt megtapasztalni azt a szeretetet és támogatást, amit egymás és a magyar kultúra iránt éreztek a résztvevők.

Jövőre is folytatódik a kanadai magyar táncosok és népzenészek egyik legnépszerűbb összejövetele, gyertek és találkozzunk Saskatoonban!