Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár szerint az elmúlt tizenegy évben mind a Kárpát-medence magyar közösségei, mind a diaszpóra magyarjai számíthattak a kormányra . A koronavírus-járvány ellenére több mint 1,7 millió embert tudtak elérni, folyamatosan tartották a kapcsolatot a külhoni magyar szervezetekkel.
A 2021-es esztendőt a nemzeti újrakezdés évének nevezték el. Így az államtitkárság a korábban több program részeként nyújtott támogatásokat, pályázati kiírásokat Nemzeti Újrakezdés Program címmel egységesítette, amelyben hat – oktatási, kulturális, egyházi, sport, valamint ifjúsági, cserkész- és közösségi, illetve diaszpóra – alprogram szerepelt. Ezen pályázatok sikere alapján hirdették meg 2022-re is a Nemzeti Újrakezdés Program I. és II. pályázatokat is.
A két rész keretösszege együtt 2 milliárd forint, ebből a Nemzeti Újrakezdés Program I.-re 1,5 milliárd, a II. lépcsőre 0,5 milliárd forint jut. Mindkét esetben vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni.
Az első pályázat határideje: 2021. december 30.
A második pályázat határideje: 2022. január 15.
Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy a kormány 2011-től támogatja pályázatok keretében a külhoni magyar szervezetek működését, fejlesztését, eszközbeszerzését, valamint rendezvényeit. A 2022-es Nemzeti Újrakezdés Program I. és II. kiírásain a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek vehetnek részt.
Mind két pályázat támogatási célja a Nemzeti Újrakezdés Program diaszpórában megvalósuló tevékenységeinek támogatása.
A pályázatokról a csatolt mellékletben vagy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. weboldalán itt tájékozódhattok.