Október 2-án és 3-án a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai regionális elnöke, Szenthe Anna „újrakezdés” hétvégét szervezett a kanadai magyar szervezetek vezetőinek, akik Montreáltól Vancouverig vettek részt ezen a programsorozaton. Edmonton pompás őszi színekkel és ragyogó napsütéssel várta a vendégeket, akik közül többen még soha nem jártak Nyugat Kanadában. A járványügyi rendelkezéseket betartva, több mint harminc szervezeti vezető hallhatta Vass-Salazar Mária Magyarország Ottawai Nagykövetének üdvözlő szavait. A diaszpóra közös programokat Dr. Bodnár Gergely Magyar Közösségi Diplomata ismertette. Ezeket a programokat a kanadai magyarok minél szélesebb bevonására az MDT kanadai regionális elnökkel, Szenthe Annával közösen ötlették ki, különösen a pandémiára való tekintettel olyan programokat amikhez nincs szükség belső térben gyülekezni. Gergely a következő 2020-ban elkezdett programok folytatását hangsúlyozta.
-
- Online nemzetpolitikai találkozók (19)
Szeptemberben folytattuk a Zoom találkozókat, ahol első vendégünk Szili Katalin miniszterelnöki megbízott asszony volt aki bemutatta „Harmincból tíz” című most megjelent könyvét. A könyv magyarázatot ad a Magyar Kormány kisebbségi politikájáról, az autonómiai törekvésekről és úgy íródott, hogy minden szinten érthető legyen. A személyes hangulatú találkozón közel negyvenen vettek részt. - Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem https://youtu.be/iQAz2tU3Uv0
Idén is csatlakozunk a magyarok kenyere programhoz. Azzal a kibővítéssel, hogy elkezdjük a gyűjtést, hogy mi is hozzájárulhassunk anyagilag is ahhoz, hogy mindenki asztalára kenyér kerüljön - 1956 Túra: Ismét túrára biztattuk a kanadai magyarokat. Ezúttal 19.56 km vagy 6.5 km megtevése a cél, akár gyalog, akár kerékpárral, kenuval, vagy éppen lóháton. A lényeg, hogy fotó is készüljön, hogy ismét egy videót állíthassunk össze. A túrázók Dobi Gábor által tervezett kitűzőket kapnak.
- Ki tud többet Magyarországról (tananyag módosítás): A tavasszal megtartott vetélkedő sikerére építve egy komolyabban átgondolt anyagot állítunk össze 12 tanár képviseletével. A vetélkedőnek online felkészítő anyaga is készül, ahol a versenyzők saját tudásukat tesztelhetik, miközben pontokat gyűjtenek.
- Online nemzetpolitikai találkozók (19)

















