A pályázat célja
Jelen pályázati kiírás célja Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás, a kultúra, az egyház, a sport, a közösségek és a diaszpóra támogatása által.
A Nemzeti Újrakezdés Program II. pályázati kiírása a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek programjainak és rendezvényeinek megvalósítását szeretné ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával hat alprogram keretében, melyből egy a Diaszpóra alprogram.
A programok és rendezvények előkészítése, illetve megvalósítása során különösen tekintettel figyeljünk a megvalósítás helyszínén érvényben lévő, hatályos járványügyi szabályokra, illetve azok betartására.
A pályázatra vonatkozó határidők:
Megvalósítási időszak: 2021. július 1. – 2021. december 31.
A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2021. június 28.
Benyújtási határidő: 2021. július 30. 14:00 óra (közép-európai idő szerint).
A pályázat benyújtása kizárólag elektronikus formában történik a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren (a továbbiakban: NIR) keresztül.