Több mint 200 ember vett végső búcsút Józsa Lászlótól

A Vancouveri Magyarok Nagyasszonya Egyházközösség templomában több mint 200 ember búcsúzott Józsa Lászlótól az október 15-én tartott megható gyászmisén, majd az azt követő “Celebration of his life” összejövetelen. Egy szomorú esemény okán gyűlt össze a gyászoló tömeg, hiszen egy olyan ember távozott közülük, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy Kanada a saját örökségeként tekint az 1956-os eseményekre és ennek megemlékezésére. Őt ugyanis nemcsak szerető felesége Erika, négy gyereke és két unokája gyászolja, hanem az egész magyar nép. Egyedülálló, maradandó alkotásaira mindannyian büszkék vagyunk és mindörökké azok is maradunk.

jozsa-jpg
Józsa László erdőmérnök, a Brit Kolumbiai Egyetem erdészeti karának nyugalmazott kutatója életének 78-dik évében hirtelen betegség következtében távozott közülünk, de emléke mindörökké tovább él műveiben és szívünkben.
Lukács Evangéliuma szerint Jézus mondta egyszer: „egy próféta sem kedves az ő hazájában” – Józsa László az volt. Prófétaként: a faipari kutatás elhivatott prófétájaként tisztelték Magyarországon és Kanadában egyaránt.

jozsalac

A Győrben érettségizett fiatalember Ágfalváról indult hosszú vándorútjára, az akkor másodéves erdész bátyjával. Természetes volt számára, hogy tanulmányaiban is csatlakozik testvéréhez.
Egyike volt azoknak a soproni erdész hallgatóknak, akik az 1956-os forradalmat követően menekültként érkeztek Kanadába. A nyugat-magyarországi városból érkezett 141 erdészhallgatót és 14 oktatót később a Kanadai Bevándorlásügyi Hivatal is a legsikeresebb csoportnak minősítette
1961-ben végzett a Soproni Divizió tagjaként, s mint legtöbb társa, ő is a kanadai őserdőben kezdte pályafutását. Fatömeg becsléssel és vágásterületek felmérésével foglalkozott. Jó munkája eredményeként hamarosan faanyagvizsgáló technológusként alkalmazta a Columbia Cellulose Company, majd a Vancouveri Egyetem berkeiben ívelt tovább karrierje.
Több mint 150 tudományos és ismeretterjesztő cikk szerzője, számtalan előadás fűződik a nevéhez. Ezeket, kutatási eredményeinek ismertetésével elsősorban erdészeti szakembereknek tartotta Kanada több tartományában. Ezen kívül nemcsak szakembereknek, hanem iskoláknak, egyetemeknek, tanítóknak és érdeklődő felnőtteknek is mindig szívesen adott elő erdészeti és faipari témákból. Előadásait mindig a saját maga által szerkesztett segédeszközökkel és rajzokkal szemléltette. Rubik-kockára emlékeztető, faszerkezetet bemutató
szemléltető eszközével, közérthető, közvetlen és élvezetes stílusával bármikor sikerült megértetnie hallgatóival a tőlük akár igen távol álló szakmai ismereteket is.
Kevés szabadidejében a világ famatuzsálemeit tanulmányozta. Vizsgálta, hogyan voltak képesek eddig élni és összehasonlította őket az emberi lét és méret elenyészően kicsiny voltával. Sokszor megállt a facsodák körül, hogy gondolatban újra átélhesse a korokat – évszázadokra, néha évezredekre emlékezhessen. Adatokat gyűjtött a legnagyobb és legöregebb fákról, erről egy képes kiadvány is született “Kanada és a világ fa-bajnokai” címmel.
Józsa Lászlót tudományos pályája során művészetileg is megihlették a fák. Csodálta egyedülálló tulajdonságait, melyeket igyekezett festményein is megörökíteni. Említést érdemel, hogy a Kanadában végzett 5 évfolyam tablói közül négyet ő festett. Később, a farostok tanulmányozása folytán a fafaragás technikájával kísérletezett eredményesen. E tevékenységét nagyban elősegítették az erdélyi látogatásai alkalmával megismert székelykapuk és kopjafák. Megszállott fafaragóvá vált. Kertje bejáratát az erdélyi tradícióknak megfelelő motívumokkal faragott kapu díszíti. Szépen gondozott virágos kertjében ízlésesen elhelyezett kopjafák fogadták a látogatót.

laszlo

(A képen: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Ábrahám Tibor a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai társelnökének társaságában)

Legnagyobb műve az 1992-ben sárga ciprusból faragott teljes nagyságú székely kapu, melyet a vancouveri magyar közösség Hungarian Festival nevű rendezvényére állítottak fel ideiglenesen. Ennek végleges helyét később a UBC Erdészeti Tudományok Központja előtt találták meg, 2001-ben. A megható a gyönyörű alkotás homlokzatán az angol nyelvű, de magyar szívet sejtető felirat: “A mi jövőnk tradícióban gyökeredzik.”, illetve a négy nyelven – köztük magyarul is – olvasható köszöntés: “Isten hozott!”
Másik nagy műve a Calgaryban felállított 4 méter magas kopjafa, melyet az ottani magyar közösség megbízásából faragott a város fennállásának 100 éves évfordulójára. A csodálatos faragvány motívumai is figyelemreméltóak. A csúcson látható rügy a szabadság lángja, megjelenik rajta a földgolyó, az egyenlítő, a jó és rossz jelképe, de nem hiányzik róla Alberta provincia szimbóluma, a vadrózsa sem. Kopjafái megtalálhatók privát gyűjteményekben és fejfákként is. Művészi híre annyira elterjedt, hogy még a bennszülött indián törzsek is meghívták előadást tartani a fafaragásról. Újabb lendületet jelentett los angelesi találkozása a híres székely fafaragó mesterrel, a ma már hazatelepült Ferencz Bélával. A gellérthegyi Sziklatemplom Szent Iván-termének berendezése és a soproni Városháza lépcsőházában függő domborművek is a keze nyomán készültek. A soproni egyetem bejáratánál elhelyezett totemoszlopára pedig különösen büszke volt.
Józsa László szakmai és művészi elkötelezettsége mellett sosem feledkezett meg magyarságáról sem. Ezt bizonyítják az erdélyi népi motívumos faragásai, s az a tény is, hogy fáradhatatlan munkása és segítője a magyar szervezetek rendezvényeinek és közéletének. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a faragványaiért kapott pénzösszeg legnagyobb részét erdélyi művészek támogatására fordította.
Sopronhoz való kötődését és a selmeci szellem megtartását segítőkészsége, őszintesége, s a “soproni család” összetartására irányuló törekvése igazolja. A “The Sopron Chronicle” szerkesztésének idején a szerkesztőbizottságban is munkálkodott. Több évig volt elnöke az Ifjúsági Körnek, és számtalanszor képviselte a volt Soproni Diviziót hivatalos ügyekben a vancouveri egyetemen és másutt. A soproni egyetemisták befogadását 2006-ban az ő kezdeményezésére jegyezték be Kanada történelmi eseményeként (“Parks Canada Historic Event”) – négy oldalas értekezésben bizonyította, hogy a menekült soproni egyetemisták befogadása a vancouveri British Columbia Egyetemre (UBC) kiemelkedő, országos jelentőséggel bírt.
Józsa Lászlót a társai és barátai, mint szónoki tehetséggel megáldott, elismert és elhivatott szakemberként említették. Olyan művészként, aki mindig lelkiismeretesen kiáll a magyarság és Sopron ügyéért, s hírnevének népszerűsítéséért.
Akik találkozhattak vele, hallhatták előadásait, egy nagy tudású, széles műveltségi körrel rendelkező, kivételes stílussal megáldott, barátságos, felelősségtudattal bíró, ugyanakkor nagyon fiatalos, melegszívű, igazi hazafit ismerhettek meg a személyében.
Azok a kollégák és hallgatók, akik Vancouverben találkoztak vele, a felsoroltakon kívül azt is tapasztalhatták, hogy mindég készséggel segítette mind az egyéni látogatókat, mind a csoportokat, hogy megfelelő ízelítőt kaphassanak a kanadai erdészeti viszonyokról, gazdasági és közösségi tudnivalókról.
Mindezek után nem maradhat kétség a jelenlévőkben, hogy Józsa Lászlónak sikerült két hazában is prófétának lennie, s bizonyítani azt az állítást, hogy hittel, reménnyel, szeretettel és kitartással bármi elérhető.