Potápi Árpád János államtitkár úr március 15-ei ünnepi beszéde Vancouverben a Magyar Házban

„Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-ike az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik.”

Kedves Honfitársaim! Kedves Vancouveri Magyar Testvéreim!

Az 1848-as forradalom egyik vezéralakjának, Jókai Mórnak gondolataival szeretettel köszöntöm Önöket a Magyar Kormány nevében a magyar szabadság ünnepén. Annak a napnak a reggelén, amelyen Jókai ezeket a gondolatokat lejegyezte naplójában, még sem ő, sem a Pilvaxban gyülekező fiatalok nem tudhatták, hogy a magyar nemzet legnagyobb szabadságharcát indítják útjára. Csak azt érezték, hogy készül a lelkekben valami, hogy van itt valami közös akarat, amelyet valakinek meg kell fogalmaznia. 12 pontot gyűjtötte össze, 12 olyan követelést, amely először a magyarság történetében nemcsak a nagyurak kéréseit tartalmazta, hanem egyben az egyszerű polgárok kívánalmait is, a címe is ez volt: „Mit kíván a magyar nemzet?”. Reggel, a Pilvaxból még csak hatan indultak el, délelőttre több ezren, délutánra pedig több tízezren voltak, lélekben pedig több millióan csatlakoztak a pesti ifjúsághoz és szavalták Petőfivel együtt a jól ismert sorokat: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”.

arpiiii

1848-ban a magyar szabadságot nem idegen hatalmak, nem egy társadalmi csoport tagjai, hanem a magyar nemzet egyszerű fiai vívták ki. Történelmünkben először, korábban szemben álló felek fogtak össze, álltak be a piros-fehér-zöld trikolór alá és fej fej mellett harcolták meg a magyarság szent küzdelmét. Nemcsak március idusát jellemezte ez a páratlan összefogás, az azt követő fegyveres harcokban együtt tudott harcolni a gróf, az iparos, a diák és költő, a magyar, a lengyel, a szerb és az osztrák. Hogy ki számított a magyar nemzet tagjának 1848-ban, az nem volt nehéz kérdés: mindenki, aki a magyar szabadság ügye mellett kiállt. Mindazok, akik titkon remélték, akik felszólaltak ügyében és harcoltak érte, akik a csatatereken életüket áldozták a magyar hazáért. Ma is csak ez lehet a mércénk. A magyar nemzet tagjának lenni ma sem földrajzi vagy származási kérdés, hanem annak a függvénye, hogy tudunk-e lélekben magyarok maradni, nemzetünkért imádkozni, felszólalni és bátran cselekedni.

Kedves Magyar Testvéreim!

 „1848-at a vagyonukat, érdekeiket, szabadságukat, életüket kockáztató és a haza oltárára rakó, roppant hosszú sora az egyéniségeknek szerezte, vívta és érdemelte ki” – fogalmazta meg Perczel Mór, az 1848-49-es magyar szabadságharc honvédtábornoka. Valóban, a magyar szabadság ügyének harcosai nagyon különbözőek voltak. Ha csak a mindnyájunk által jól ismert vezetőit nézzük, akkor is azt kell látnunk, hogy olyan embereket sodort egymás mellé a történelem, akik másképp talán soha nem kerültek volna egy csapatba: Széchényi Istvánt, az egyik legtehetősebb magyar főúri családok sarját, Kossuth Lajost, egy felvidéki, birtoktalan köznemes leszármazottját és a paraszti származású költőt, Petőfi Sándort. Mi kötötte őket mégis össze?  Nemzetük sorsa iránti elkötelezettségük. Különböző frontokon, más-más eszközzel küzdöttek nemzetük szabadságáért: Széchényi rakta le az 1848-as fordulat szellemi alapjait, Kossuth változtatta azt politikai programmá, Petőfi formálta a nép minden tagja számára is érthető követeléssé. A sikerhez azonban mindnyájunkra szükség volt.

giziarpi

Példájuk ma is azt mutatja, hogy mindenki, aki a magyarság ügyét szívén viseli, bárhol éljen is a világon, saját tevékenységével hozzá tud járulni a nemzet felemelkedéséhez. Ilyen őrállója a magyarság ügyének Hebein Gizella, a vancouveri magyar közösség oszlopos tagja, aki a magyar forradalmárok és szabadságharcosok útján járva a magyar közösség ügyét mindenkor első helyre tudta helyezni az életében. Nemcsak tisztségviselője és örökös tagja, de lelke és mozgató rugója a helyi kulturális egyesületnek. Nemzeti forradalmunk évfordulóján Áder János köztársasági elnök úr a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta számára, elismerve a magyar hagyományok megőrzéséért és a helyi magyarság összefogásáért végzett önzetlen munkáját. Most abban bízva adom át köztársasági elnök úr megbízásából ezt a kitüntetést, hogy annak viselője még sokáig mutathat példát a magyar nemzet egészének abból, hogyan kell megőrizni, 21. századunkban is élővé változtatni a `48-asok örökségét. Szívből gratulálok!

Fotó: Lelkes Ilonka